Részlet a könyvből

      

JÁKÓB  Uram Isten, milyen szép is a hold! Ha belegondolok, hogy tegnap estig soha nem láttam… Bocsáss meg, uram – nem hallottam, hogy jössz… Nem különös? Ha még vak vónék, hallottalak vóna. Uram, ne haragudjál meg, de megnézted már valaha a holdat? Úgy Isten igazából megnézted-e? Nem is gondolnád, hogy lehet valami ilyen szép, ha az ember, hogy is mondjam, nincs még hozzáedzve. Te mit éreznél, ha újonnan látnál mindent, ha minden olyan új vóna neked is, mint nekem, új és üde, mint egykor teremtésének napján!
JÉZUS  „És Isten megnézett mindent, amit alkotott, és látta, hogy igen jó.”
JÁKÓB  No hiszen! Ezt a hangot ismernem kéne… Beszélj még egy kicsikét, uram!… Szólj néhány szót az Isten szerelmére!… Soha nem láttam az arcodat: az arcok nekem nem mondanak semmit, de úgy nézel ki, mintha az vónál, akinek gondollak.
JÉZUS  Jákób Ben-Issakár, örülsz-e az ajándéknak, amelyet a Siloám tavában leltél?
JÁKÓB  Ez az! Ez az a hang! Ez hozta meg a világosságot nekem, aki sötétségben ültem. Nem tévedhetek. Uram, te vagy a názáreti Jézus! Hej, uram…
JÉZUS  Ne olyan hangosan, Jákób!
JÁKÓB  (halkabbra váltva) Igaz. Veszélyben vagy Jeruzsálemben. Miért jöttél ide?
JÉZUS  Hogy megkeresselek téged.